Hinták lábaknak a visszérbetegségektől

Álláskeresőknek

Egy csöndes látogató Amióta a mama is elment, egyedül lakom a tornácos régi házban, a felvégen, közel az Iza torkolatához. Rám maradtak a kopott régi falak, színük már olyan, mint a fátyolos égé, az oszlopokról, meg a kérges zsalukról pikkelyekben hámlik a poros fakó festék.

Megleszek itt, hacsak nem történik velem is valami. A kaputól a tornácról nyíló bejáratig homokkal hintett ösvény vezet, a nemrég elvonult zápor után jól látszik, hogy valaki, aki magas sarkú cipőt visel, végigment az udvaron, és a bejárat előtt letörölte a lábát. Kifelé semmiféle nyom nem vezetett. A ház mögötti keskeny kertben állnak a szilvafáim, közöttük már derékig ér a fű. Ilyenkor eső után a levert fű és meghajló gyom illata néha megkerüli a falakat, előjön az udvarig, ajtónyitáskor hirtelen átleng a szobákon.

De az ajtóban most egy vendég szaga vár, egy asszony ül a szobában, füle tövén és hónalján idegen illatokkal. Az asszony az egyik alacsony karosszékben ül, keresztbe vetett lábbal, könnyű ruhája kiadja hinták lábaknak a visszérbetegségektől alakját. Árnyékolt szemű, telt, sima bőrű asszony, annyira nem idős, hogy anyám lehetne.

még mindig sportrovat

Karja a himlőoltás helye alatt még hamvas, ha megérintem ott, biztos meleg. Biccentek, lassan leereszkedem én is egy ugyanolyan alacsony karosszékbe. Várom, hátha megmozdul az asszony keze, és akkor én is bemutatkozom. De nem nyújt kezet, hanem azt mondja: — A papa egészséges.

ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZET. Szerkesztette Dr. Ivanics György

Elég ha én tudom. Hirtelen fölkelek a székből, kitárom az ablakot. A kert gőzölög a meleg eső után, a zöld szilvaszemeken fénylenek a kövér cseppek. Kaphat vagy három évet. Állva maradok, nézem ezt az asszonyt, aki ilyen jó híreket hozott. Nézem domború kézfejét, s azt a pontot, ahol melle között a ruha két szárnya találkozik.

Ott érinteném meg szívesen, ott ahol illata éppen előbukkan, mondjuk az orrommal. Ojniczáné bólint, aztán azt mondja: — Kaphat ötöt is.

Kimegyek a konyhába, kinyitom az éléskamra ajtaját, benézek. Vékony, lapos szalonnák lógnak befőttes üvegek előtt, az ablakon pókhálóban légy zümmög.

Leveszek a polcról egy üveg szilvabefőttet, és leteszem Ojniczáné elé. Egészben ülnek levükben a tavalyi, barna szilvaszemek. Mit mondjak, kitől kaptam? A konyhából tányért, kiskanalat hozok és egy pohár vizet. Ojniczáné a pohár vizet szájához emeli, félig kiissza.

Fölkel, és indul az ajtó felé, én meg lépkedem utána.

De Ojniczáné elveszi az övét, táskájában kotorászik, és egy kulcsot vesz elő. Fonott barna bőrzsinegen fityeg, nyelvén látom, beleillik a zárba, a bőrzsinegen látom, az apámé volt, amíg itt lakott.

Az asszony meghimbálja az orrom előtt. Az asszony elindul a csöpögő diófa alatt, cipője sarka mélyen fúródik a nedves homokba, idegen illata foszlányokban maradozik el mögötte.

Ojniczáné kerülő utakon, sikátorokon osonva két helyen is elvéti az utat, amíg eltalál a vasútállomásra.

Tehervagonok között lesem délutánig, ahogy a peronon ülve várakozik, hogy betolják a szerelvényt. Megvárom, amíg elhelyezkedik az elsőosztályú teremben, amíg a forgalmista jelt ad az indulásra. Nem idevalósi az asszony, gondolom, igen, sejthettem volna. Várakozás Reggel óta Ojniczánét várom, ha megérkezik, hírt hoz, jót vagy rosszat. Ojniczáné azért nekem már jóval több, mint valami magánpostás vagy baráti hírvivő: ha megérkezik, nálam tölti a délutánt, s az azt követő éjszakát.

Pedig megmondta, férje van. A keskeny kertemre nyíló ablakokat kitártam, átlátok a Mihálka fiúk kertjébe. Ott már akkorára nőtt a fű, hogy a jövő héten biztos kaszálnak, aztán eljön a fűért Eugen Korbuly Jenő egylovas szekerével, a diófák, szilvafák és egresbokrok közül összeszedi, és amúgy zölden elviszi Nopritz főhadnagy nyulainak.

Csak ácsorgok az ablak közelében, és lesem a kertek fölött elrezzenő hangokat, várom közöttük a pályaudvar felől az érkező személyvonat fáradt csörömpölését. A pálya itt addig kaptat, amíg eléri a váltókat, ott a mozdonyvezetők hirtelen kieresztik a gőzt, és a szerelvények kimerülten gurulnak be a végállomásra.

Könyöklök az ablakban, és amint a szemem megszokja a diófák és egresbokrok közötti zöld homályt — ez már úgy déltájt lehet —, látom, a Mihálka fiúk kertjében, a térdig érő fűben tyúkketrec áll. Új lehet az a tyúkketrec, nem olyan régóta állhat ott, ha most látom először. Visszér kezelése agavával lécek mögött a ketrecben mozog valami. Valami, ami nem tyúk.

Kiteszek magamnak az ablakpárkányra egy bögre savanyú tejet, kortyolgatok, és fiatal fokhagymazöldet, zsemlehéjat rágok melléje. Mögöttem halkan szól a rádió, olykor bemondja a pontos időt. A déli vonat már rég begurult az állomásra, mégsem motoz senki bőrzsineges kulccsal a zárban.

Ez az Ojniczáné, ez az Ojniczáné. Kimászom az ablakon, megemelem a kerítés szögesdrótját. Előtte kiegyenesedem, és bámulok, bámulok befelé. Már magát is keresik, Pinczés elvtárs.

Könyörgöm, menjen innét — mondja az ember a ketrecből.

Erek a lábon – Mikor forduljunk orvoshoz?

Ide napközben csak két vonat érkezik. Az egyik délelőtt, amelyik már rég megjött, a másik estefelé.

Csak múlik, múlik ez a nap hír nélkül, kedves vendég nélkül, és már benn járunk a délutánban. Pedig mára főztem is: árva lucskos káposztát szalonnabőrrel, jó bőven kakukkfűvel. Most csak úgy hidegen belekanalazok a lábasba, kenyér nélkül nyelem, kicsi fagyott zsírpettyek ragadnak a szájpadlásomra. Aztán újra kikönyökölök az ablakba, és nézek át a Mihálka fiúk kertjébe.

Az Eufrátesz Babilonnál

Ott ül egy tyúkketrecben Pinczés elvtárs a párttól, ül saját piszkában és vár. Várja, hogy megetessék. Átkúszom a kerítés alatt, kúszom a fűben a tyúkketrecig, ott kiegyenesedem. Az ember ül az ól sarkában, gubbaszt, kócós szakálla közül figyel riadt tekintettel. Szakállában tollú, hajában tollú, arcán a poros szalmatörek néha elmozdul, amint az erekben csordogáló könny eléri.

Mellette omladozó, barna halomban a saját piszka.

Nagyszülők Lapja - Keresés - Nagyszülők lapja - baba

Megyek is, négykézláb kúszom haza, ahogy jöttem. Aztán ülök az ablakban, amíg kivörösödik a könyököm. Az esti vonat is már rég befutott, én a visszér megelőzése gyógyszer csak Ojniczánéra gondolok, aki ma nem jött.

És néha arra is: tényleg, mi lesz, ha lehull a hó? Érzékeny búcsú Ojniczáné ma elutazik. Hinták lábaknak a visszérbetegségektől napja érkezett jó hírekkel: apámat szinte fölmentették, és szerencsére csak öt és fél évet kapott. Pár napon át bezárkózva ültünk a homályos szobákban lábbeli nélkül, hogy hinták lábaknak a visszérbetegségektől fölösleges zajok ne kísérjék.

Bár távolról sem valami könnyű, légies nő, sőt inkább szélesen elomló és meleg, amikor itt van, olyan tud lenni, mint az átnyitott szobák közt megmozduló szellő, enyhít a tikkasztó napokon. Most már komoran készülődik, szedegeti maga mögül minden nyomát képzelt látogatóim elől.

Hol a ruhaszárító kötél pendül a konyhában, hol kicsi ollók, csipeszek csörrennek a fürdőszoba tükre alatt, hangtalanul lebegnek selyemharisnyák. Háttal a gonosz készülődésnek, az ablakban ülök mogorván, hadd maradjon magára vendégem, távozása minden bűnével.

Pedig úgy ülök az ablakban vörösödő könyökömmel, mint amikor a szárnyvasút vén gőzmozdonyát lesem, amint a kaptató után, a váltók fölé érkezve hirtelen elcsendesedik, és szuszogva bevontatja azt a vonatot, amelyből pontosan Ojniczáné szokott kiszállni. Mintha éppen őt várnám, őt, aki most elutazik.

1. Keresés - Nagyszülők lapja - baba
2. Egyesek a korpában található antitápanyagokat, így pld.
3. Krém visszér ellen ára
4. Tweet Nyáron, a strandszezonban nem kérdés, hogy a testünkkel kapcsolatos elvárások között a szép, sima, egészséges lábak is ott szerepelnek, hiszen a nagy melegben nap mint nap közszemlére tesszük őket.
5. Visszér segítette a műtétet

Az állomás nincs messze, a vonal végét jelző fölkunkorodó sínek a rozsdás ütközőkkel, a gyommal benőtt salakos halmok a kertek aljáig nyúlnak. Úgyis elutazik. Tegye rám az ujja hegyét és nyomja meg. Ott járunk már az állomás mögött, a vörhenyes salakhalmok között. A közelben, az egyik mellékvágányon magányos tehervagon áll, a szárnyvasút vénhedt gőzmozdonya közeledik feléje, és óvatosan ráilleszkedik.

Mégis, amint kissé megdöccentve hozzáér, odabenn elbődül valami állat.